szeplő

Hungarian

Etymology

Probably borrowed from a Turkic language before the times of the Hungarian conquest of the Carpathian Basin (at the turn of the 9th and 10th centuries).[1] From Proto-Turkic *sep- (“to scatter, sprinkle”)[2].

Pronunciation

IPA^(key): [ˈsɛpløː]
Hyphenation: szep‧lő
Rhymes: -løː

Noun

szeplő (plural szeplők)

freckle

Declension

Inflection (stem in long/high vowel, front rounded harmony)
	singular	plural
nominative	szeplő	szeplők
accusative	szeplőt	szeplőket
dative	szeplőnek	szeplőknek
instrumental	szeplővel	szeplőkkel
causal-final	szeplőért	szeplőkért
translative	szeplővé	szeplőkké
terminative	szeplőig	szeplőkig
essive-formal	szeplőként	szeplőkként
essive-modal	—	—
inessive	szeplőben	szeplőkben
superessive	szeplőn	szeplőkön
adessive	szeplőnél	szeplőknél
illative	szeplőbe	szeplőkbe
sublative	szeplőre	szeplőkre
allative	szeplőhöz	szeplőkhöz
elative	szeplőből	szeplőkből
delative	szeplőről	szeplőkről
ablative	szeplőtől	szeplőktől
non-attributive possessive - singular	szeplőé	szeplőké
non-attributive possessive - plural	szeplőéi	szeplőkéi

Possessive forms of szeplő
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	szeplőm	szeplőim
2nd person sing.	szeplőd	szeplőid
3rd person sing.	szeplője	szeplői
1st person plural	szeplőnk	szeplőink
2nd person plural	szeplőtök	szeplőitek
3rd person plural	szeplőjük	szeplőik

Derived terms

szeplős
szeplőtelen
szeplőtlen

References

szeplő in Zaicz, Gábor (ed.). Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (‘Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN. (See also its 2nd edition.)
Starostin, Sergei; Dybo, Anna; Mudrak, Oleg (2003), “*sep-”, in Etymological dictionary of the Altaic languages (Handbuch der Orientalistik; VIII.8), Leiden, New York, Köln: E.J. Brill