bizonyít

bizonyít

Hungarian

Etymology

bizony +‎ -ít [1]

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈbizoɲiːt]
• Hyphenation: bi‧zo‧nyít

Verb

bizonyít

1. (transitive) to prove, certify

Conjugation

conjugation of bizonyít

Infinitive			bizonyítani
Past participle			bizonyított
Present participle			bizonyító
Future participle			bizonyítandó
Adverbial participle			bizonyítva
Potential			bizonyíthat
			1st person sg	2nd person sg informal	3rd person sg, 2nd person sg formal	1st person pl	2nd person pl informal	3rd person pl, 2nd person pl formal
Indicative mood	Present	Indefinite	bizonyítok	bizonyítasz	bizonyít	bizonyítunk	bizonyítotok	bizonyítanak
		Definite	bizonyítom én téged/titeket bizonyítalak	bizonyítod	bizonyítja	bizonyítjuk	bizonyítjátok	bizonyítják
	Past	Indefinite	bizonyítottam	bizonyítottál	bizonyított	bizonyítottunk	bizonyítottatok	bizonyítottak
		Definite	bizonyítottam én téged/titeket bizonyítottalak	bizonyítottad	bizonyította	bizonyítottuk	bizonyítottátok	bizonyították
Conditional mood	Present	Indefinite	bizonyítanék	bizonyítanál	bizonyítana	bizonyítanánk	bizonyítanátok	bizonyítanának
		Definite	bizonyítanám én téged/titeket bizonyítanálak	bizonyítanád	bizonyítaná	bizonyítanánk	bizonyítanátok	bizonyítanák
Subjunctive mood	Present	Indefinite	bizonyítsak	bizonyíts or bizonyítsál	bizonyítson	bizonyítsunk	bizonyítsatok	bizonyítsanak
		Definite	bizonyítsam én téged/titeket bizonyítsalak	bizonyítsd or bizonyítsad	bizonyítsa	bizonyítsuk	bizonyítsátok	bizonyítsák
Conjugated infinitive			bizonyítanom	bizonyítanod	bizonyítania	bizonyítanunk	bizonyítanotok	bizonyítaniuk

Derived terms

• bizonyítás
• bizonyíték
• bizonyítvány

(With verbal prefixes):

• rábizonyít
• bebizonyít

Related terms

• bizonyul

References

1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN