önfejű
Hungarian
Etymology
ön- + fejű
Pronunciation
- IPA(key): [ˈøɱfɛjyː]
- Hyphenation: ön‧fe‧jű
- Rhymes: -jyː
Adjective
önfejű (comparative önfejűbb, superlative legönfejűbb)
- stubborn, self-willed
Declension
Inflection (stem in -e-, front rounded harmony) | ||
---|---|---|
singular | plural | |
nominative | önfejű | önfejűek |
accusative | önfejűt | önfejűeket |
dative | önfejűnek | önfejűeknek |
instrumental | önfejűvel | önfejűekkel |
causal-final | önfejűért | önfejűekért |
translative | önfejűvé | önfejűekké |
terminative | önfejűig | önfejűekig |
essive-formal | önfejűként | önfejűekként |
essive-modal | — | — |
inessive | önfejűben | önfejűekben |
superessive | önfejűn | önfejűeken |
adessive | önfejűnél | önfejűeknél |
illative | önfejűbe | önfejűekbe |
sublative | önfejűre | önfejűekre |
allative | önfejűhöz | önfejűekhez |
elative | önfejűből | önfejűekből |
delative | önfejűről | önfejűekről |
ablative | önfejűtől | önfejűektől |
non-attributive possessive - singular | önfejűé | önfejűeké |
non-attributive possessive - plural | önfejűéi | önfejűekéi |
Derived terms
- önfejűen
Further reading
- önfejű in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (‘The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN